Városi értékek, városi közösségek – Interjú Szerencsés Ritával, a Budapest 100 program vezetőjével

A Kortárs Építészeti Központ /KÉK/ és Budapest XI. kerület Újbuda Önkormányzatának együttműködésében benyújtott „Jó gyakorlat város” pályázat keretében nyert a „Budapest 100 - nyitott házak” elnevezésű projekt. Miről szól a jó gyakorlat, honnan indult és mitől sikeres?

Az újbudai székhelyű Kortárs Építészeti Központon belül mintegy projekt létezik a Budapest 100. A kezdeményező és ötletgazda maga a Nyílt Társadalom Archívum (OSA Archívum) volt. Lényegében a két szervezet kooperációjából nőtte ki magát a rendezvény. A Goldberger Ház (az Osa Archívum székhelye) 2011-ben volt 100 éves. Az ott dolgozó történész gondolta, hogy ezt az alkalmat meg kellene ünnepelni, de talán érdemes lenne ezt kiterjeszteni a város többi részére is. Én ennek a projektnek voltam a vezetője 3 éven keresztül. Önkéntesként és önkéntes koordinátorként kezdtem, majd a vezetője lettem, és tavalytól már inkább a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozom, hogy hogyan lehet adaptálni, kiterjeszteni a programot.

De mi is a Budapest 100? Az ötlet maga nagyon egyszerű. Van egy kb. 5 főből álló szervezőcsapat. Felhívás alapján toborzunk önkénteseket, számuk évről évre fokozatosan nő. Tavaly 150 önkéntessel dolgoztunk. Az önkéntesek az idejükkel és az ötleteikkel kapcsolódnak be a rendezvénybe. Kétféle tevékenységet folytatnak. Van, aki kutatja az adott városrész épületeinek történetét, kultúrtörténetét, mások pedig terepmunkát végeznek, ők a lakókkal együtt szervezik a hétvége programjait.

Az elv az, hogy nyissuk ki a kapukat, nézhessék meg a városlakók, mit rejtenek a kapuk, milyen környezetben élnek. Beszélünk a házak és az ott élő személyek történetéről. Az építészeti, történeti környezet mellett másik aspektus az, hogy az épületekben élő közösségek ismerjék meg egymást. Egy kedves kulturális programon keresztül elkezdenek beszélgetni, kooperálni, hiszen ilyen jellegű összejövetel esetén az örömfaktor dominál. Utána már könnyebben tudnak egymáshoz szólni olyan kérdésekben is, ami közvetlenül a házuk fenntartásához, karbantartásához kapcsolódik, jobban tudják a saját érdekeiket érvényesíteni, egyáltalán eszükbe jut az, hogy ők is gondolkodhatnak arról, hogyan lehetne jobb az utcafrontjuk, a belső udvaruk, a gangjuk stb. Ez hosszabb távon azt is célozza, hogy vegyék észre, kis léptékben mindenki beleavatkozhat a saját környezetébe.

 Az úthálózat lehet, hogy nem lesz megoldva ettől, de el tud indulni egy olyan folyamat, ahol a lakók nemcsak kritikai attitűddel, de konstruktív kritikával tudnak hozzáállni a saját környezetükhöz és tesznek is azért, hogy jobb legyen.

A rendezvény harmadik lába az önkéntesség propagálása. Mi szerencsések vagyunk, nagyon sok önkéntesünk van. A ruhatári munkán túl azért lényegében egy önkéntes kultúra, civil aktivizmus kialakítása a cél. Kiscsoportokban dolgoznak, van kinek referálniuk, most éppen tréninget szervezünk az önkéntesek számára. Nagyon érdekesek a transzgenerációs érintkezések is, a lakók között nagyon sok az idős, az önkéntesek között nagyon sok a fiatal, az ő párbeszédük erősíti a generációk közötti kapcsolatokat.

Tehát összefoglalva a három elem, amiből felépülünk, az épített környezeti örökség közvetítése, a lakók, a személyes történeteik, az ő közösségük, valamint az önkéntesek és az önkéntes közösség.

Mik a sikerfaktorok, számszerűsíthető eredmények, mi az, amivel alá lehet támasztani, hogy a Budapest 100 egy bevált jó gyakorlat?

Ez egy kétnapos rendezvény, általában áprilisban kerül megrendezésre, ami az év 100. napjához esik a legközelebb. Ezt most 2018-tól kitoljuk valószínűleg májusra, mert az időjárás az elmúlt 2-3 évben nem segítette a fesztivált.

Az egyik legnagyobb siker, hogy már 8 éve tudunk működni tehát, minden évben van rendezvény a financiális nehézségek ellenére, ez egy belső siker.

A külsős siker az, hogy a látogatószám folyamatosan növekszik, 20000 fővel tudunk kalkulálni minden egyes évben, akik vetésforgóban látogatják a helyszíneket. Az önkénteseket arra kérjük, hogy strigulázzák, hányan léptek be aznap. Ebből összesítést csinálunk, így jön ki a 20000 fő, ami elég szép szám. Másik sikerfaktor a média megjelenések száma. Nagyon sok média partnerünk van, sokan érdeklődnek a fesztivál előtti egy hónapban. Hírcsatornákon, televízióban, rádióban beszélnek a rendezvényről. Ezen kívül számolhatunk a külső, nemzetközi sikerekkel is. Kaptunk Berlinben 2013-ban a Lebendige Stadt /Élénk Város/ Alapítványtól egy díjat, a nagyvárosi lét élhetővé tételéért, a díj címe pontosan „A legvonzóbb - innovatív - emberbarát – népszerű - civil fesztivál”. Kaptunk díjat az önkéntességért, azért hogy annyi önkéntest mozgatunk. Nemrégiben megkaptuk a SozialMarie európai társadalmi innovációs díjat Bécsben.  Most pedig Tallinban vagyunk, hogy átvegyük az URBACT Európai Városfejlesztési Program „jó gyakorlat” díját.

A bevont épületek száma persze mindig lehetne több, általában egy 200 épületes listával dolgozunk ebből a kapacitások miatt kb. 60 szokott megnyitni, ami még mindig elég magas szám. Szeretnénk persze növelni, de az azért stratégiai kérdés is, hogy mennyire nőheti ki magát ez a rendezvény, elkerülve a reklámhelyzeteket, a gazdasági-kereskedelmi jelleg megjelenését.

Az üzleti szektor olykor szokott minket támogatni, főleg CSR módszerrel tekintenek ránk. Volt már példa bankkal való kreatív együttműködésre, ami nekik reklám érték volt, nekünk pedig illett a profilunkba.

A fejlődést tekintve, 2015-ig lényegében a 100 éves épületeknek az ünnepe volt a nyitott házak hétvégéje, de a koncepciót megváltoztattuk 2016-tól kezdődően, ugyanis 100 évet visszamenve a világháború miatt leálltak az építkezések, a tervezések, a költözések, úgyhogy más témát választottunk. Mégpedig lokáció illetve tematikusság mentén kezdtük el szervezni a fesztivált. 2016-ban a Nagykörút, 2017-ben pedig a Duna két partja mentén nyitottuk ki az épületeket.

A Kortárs Építészeti Központ székhelye Újbudán van. Az önkormányzat miként vesz részt a programban?

A sikerhez hozzátartozik az önkormányzatok belépése a programunkba. Eddig ez főleg támogatói alapon működött, mi szolgáltattunk adatokat, kutatási anyagot az adott kerületben lévő épületekről a támogatásért cserébe. A főváros az elmúlt 2 évben kezdett el minket támogatni, feléjük csupán beszámolási kötelezettségünk van, adatszolgáltatási kötelezettségünk nincs.

A Bartók Béla boulevard, mint kultúr utca fejlesztésébe kapcsolódóan kapott helyet a KÉK irodája a XI. kerületben. Az önkormányzatnak van egy másik projektje is az URBACT Programban a Bartók kreatív, kulturális főutcához kapcsolódóan, de a további együttműködési lehetőségek még kialakulóban vannak.

Az URBACT Program pályázati felhívást tett közzé ún. Transzfer városhálózati projektek létrehozására. A jelentkezők az elismert jó gyakorlatok adaptálására, átvételére pályázhatnak. Milyen tanácsot tudsz adni nekik? Milyen elemek szükségesek a Budapest 100 példa átvételéhez, alkalmazásához?

Az adaptálásnak különböző útjai lehetnek. Most kísérletezünk Magyarországon belül egy adaptálási lehetőséggel, hogyan tudjuk meghonosítani egy kisvárosban a hármas struktúrát, vagyis az épített környezet, az önkéntesség és a közösség építés pilléreit. Ez egy ún. „learning by doing” /csinálva tanulás/ helyzet.

Először felmérjük az adott helyszínt, az adott várost az ottani aktív kulturális, civil szereplők segítségével. Itt Budapesten például nagyon nehéz a hozzáférés a történeti, építészettörténeti, kultúrtörténeti, művészettörténeti adatokhoz. Tehát egy laikus, aki nem tudja, hogy hol keresse, nem fér hozzá. A kutatásra egy speciális módszertant kellett kidolgozni. Ez nem biztos, hogy minden városban nehéz, van ahol sokkal jobban dokumentáltak az épületek és nemcsak azok, amelyek műemlékvédelem alatt állnak, valahol korszakok, korstílusok szerint dokumentáltak tehát ez országonként és városokként is változik. A másik szempont, ami az adaptálhatóságot egy kicsit befolyásolja, az a tulajdonosi helyzet. Nálunk a tulajdonosok dominálnak az épületekben, máshol a bérlők, ami ad egyfajta mobilitást és gyökértelenséget is.

Az is egy másfajta kihívás, ha főleg bérleményekben élnek az emberek, illetve ha nagyrészt önkormányzati tulajdonúak az épületek, vagy ha egy külső cég üzemelteti őket. Például Németországban általában egy külső vagyongazdálkodási cég tartja fenn az épületeket.

Érdemes megvizsgálni az emberek alapvető nyitottsági fokát is. Mi rendelkezünk egy olyan kulturális, történeti háttérrel, ami a nyitottságot sokáig nem támogatta. Ez nem mindenhol van így.

Az adaptálhatóság elősegítésére az lenne a tanácsunk, hogy már egy meglévő gyakorlatot futtassunk fel, egészítsük ki, vonjunk be új önkénteseket, alakítsunk ki egy szilárd önkéntes bázist és vonjunk be közösségépítő szakembert.

A 97 díjat nyert jó gyakorlat között nagyon sokféle van. Akad, ahol egy egész városnegyedet újítottak meg, regeneráltak és új funkciókat kaptak épületek. Az a két-három éves projekt-időszak, amíg együtt dolgoznak a városok, az feltehetően pont arra elég, hogy egy ilyen jellegű jó gyakorlatot megalapozzanak és átvegyenek úgy, hogy egy alapmetodikával az általad említett kutatást, vizsgálatot elvégeznek együtt a helyi környezethez illeszkedve, akár ahol nagyvárosról van szó, egy városrészben pilot méretben elkezdik, majd kiterjesztik a város többi részére. Tehát a kutatási, közösségépítési önkéntességi szempontok alapján, amiket említettél valóban egy nagyon szépen adaptálható gyakorlat rajzolódik ki, csak el kell kezdeni a megfelelő módszerrel és a segítő csapattal.

Köszönjük az interjút és további sikeres városi együttműködéseket kívánunk!

Fotók: http://kek.org.hu/projekt/budapest100/

Nemzeti URBACT Pont, Magyarország