Lépj ki a komfortzónából: játssz Szociopolyt!

Budapest Bike Maffia

Egy pár héttel a találkozó előtt olvastam egy bejegyzést a Budapest Bike Maffiáról, egy progresszív, innovatív civil szervezetről, amely hajléktalan embereknek segít különböző tevékenységek szervezésével. Többek közt önkéntesek (mint jómagam) segítségével főznek, majd kerékpáron kiszállítják az ételt a rászorulóknak. A hír a Szociopoly nevű táblajátékról szólt, amellyel az egyik találkozón játszottak. Rögtön éreztem, hogy megtaláltam a varázseszközt, amivel illusztrálni tudom a műhelymunkám résztvevői számára, hogy milyen fontos a helyzet mély átérzése…

A Szociopoly egy magyar társasjáték, amelynek célja, hogy a játék érzelmi energiáival csökkentse a szegények iránti előítéleteket. A játékosok megtapasztalhatják annak feszültségét, hogy a kiadásokat nem vagy alig fedező jövedelemből túl kell élni egy hónapot. A Szociopoly a Magyarországon érvényben lévő szabályozást és támogatási, jövedelmi, kiadási adatokat veszi alapul, és ezzel modellezi annak a mintegy félmillió embernek a folyamatos problémáját, akik az ország leszakadó térségeiben élnek tartós munkanélküliségben, állás, pénz, erőforrások, remény nélkül.

A játék kitalálója, az egyetemi tanár és ismert szegénységkutató Bass László rendszeresen játszik Szociopolyt különböző csoportokkal – speciális iskolai osztályokkal, vagy akár csapatépítő foglalkozások keretében – a szegénységgel kapcsolatos tudatosság erősítése érdekében. Amikor felvettem vele a kapcsolatot, meghívott a következő játékra, amelyet Budapest egyik elit gimnáziumában tartott. Ahogy már gyakran láttuk, a játékon keresztüli tudatformálás ebben a speciális környezetben is működött: a jó hátterű és anyagi helyzetű diákok nagy lelkesedéssel játszották a Szociopolyt, és ennek megfelelően megdöbbenésük, megrökönyödésük is annál nagyobb volt a játék végén.

Miután László meggyőzött arról, hogy a játék a hazai jogszabályok és szabályozók részletes ismerete nélkül is működik (a mellékelt leírás rövid, de kitűnő betekintést ad ebbe egyébként), megvettem a saját készletemet. A „műhelymunka” verziót választottam, de van egy alapverzió is kisebb csoportoknak, sőt, László alternatív színházi csoportokkal is kidolgozta a játékot, ahol a hatás még drámaibb (például lehetőség van az uzsorások hátborzongatóan élethű eljátszására).

A Szociopoly használatával az volt a célom, hogy illusztráljam a CHANGE! projekt partnereinek, hogy a saját valóságunkból való kitekintés, illetve az általunk bejáratott helyzetek mögé nézés mindig tanulságos és inspiráló – nem csak a közszolgáltatások, de a közpolitikák vonatkozásában is. A szociális szolgáltatások tekintetében pedig egyenesen elengedhetetlen. Mivel a hatóságok szükségképpen és tipikusan elégtelen tudással rendelkeznek az állampolgárok szükségleteiről, nem is említve erőforrásaikat, képességeiket, forrásaikat vagy hálózataikat. Az gondoltam, hogy a Szociopolyval való játék megteremthet egy olyan közös érzelmi alapot, amely segíti a résztvevőket a megbeszélendő jó gyakorlatok jobb megértésében, illetve az ezeken alapuló beavatkozások is hatékonyabbak lesznek.

A CHANGE! találkozón játszunk a Szociopolyval

A játék során minden játékos (vagy játékosok kisebb csoportja) egy családot reprezentál, és a dobókocka segítségével kell végigcsinálniuk egy hónapot. A különböző mezők napoknak felelnek meg, és ezeken a családoknak a legkülönfélébb, de általában égető és meglehetősen realisztikus kérdésekben kell dönteniük. A kör elején a játékosok megválaszthatják, hogy milyen családot szeretnének: ha például több gyereket vállalnak, akkor ugyan nagyobb összegű támogatást kapnak (amiről különböző táblázatok információt is adnak), de várhatóan a felmerülő költségek is magasabbak lesznek. Ezek után az egyes mezőkön, ha nem várt költségek merülnek fel (szemüveget vagy gyógyszert kell venni a gyereknek, vagy például születésnapi partit kell rendezni, ami nem csak a gyerek számára öröm, de egy fontos társasági esemény, integrációs tényező is a faluban), el kell dönteni, hogy mit tegyünk. Mi legyen, ha a játékosnak alkalma nyílik feketemunkára? Maradjon a biztonságos és legális oldalon (ahol kevesebb a bevétel), vagy vegyen részt fekete foglalkoztatásban (a több jövedelem reményében). Az utóbbi esetben a játékosnak újra kell dobnia, és ha 1-et dob, elveszti a havi szociális juttatásait a remélt feketejövedelemmel egyetemben (szimbolizálva azt az esetet, amikor a munkavállaló lebukik).

Mi történjen, ha nem tudjuk fizetni a felmerülő költségeket (a fizetendő összeg családtípusonként különböző), különösképp, ha a játékost a sors olyan mezőre sodorja, amely extra kiadást jelent (pl. lekapcsolták a villanyt, megromlott az étel)? Mint a valóságban is, a bevásárlás intézése is felvet kérdéseket a szegény családok számára. Vásárolhatunk a drágább helyi boltban hétről hétre, ahol akár némi kamatmentes hitelt is kérhetünk, vagy élhetünk a lehetőséggel, hogy a hónap elején egyszerre vásárolunk meg mindent az olcsóbb szupermarketben. Ezek a kérdések mindig nagy vitákat generálnak a játékosok között. A döntések felett ott lebeg az árnyék, hogy végső esetben a falu uzsorásához kell fordulnunk – akinél 200%-os kamattal juthatunk pénzhez.

Lefordítottam a mezőket és készítettem a szabályokról egy egyoldalas összefoglalót. Még a nemzetközi társaságban is igen jól működött a játék, a résztvevők könnyen megértették a szabályokat, és a magyar kontextus sem okozott nehézséget. De a játék mégsem ugyan az. Az én csoportomban például a legtöbb gyereket vállaló család volt a legsikeresebb, de mindent legálisan próbáltak megoldani. Néha a játékban – ahogy az életben is – egyes családoknak nem volt szerencséje: mindig a rossz mezőre léptek. A mi játékunkban a vesztes család is sokgyerekes volt, és a többi család alkalomadtán segítette őket. A játék végére a dinamika és a hangulat sokat változott. Biztos vagyok benne, hogy a résztvevők sokat tanultak arról, hogy milyen fontos kitekinteni saját életünkből, és megérteni, hogy másoké hogyan működik. Emellett minden, a játékosok közötti apró interakció is tanulságos volt.

Hazafelé utazva Budapestre, felismertem, hogy a téma égetőbb, mint valaha. Furcsa egybeesésként még a vonaton olvastam a legújabb URBACT blogbejegyzést, amely összegzi a Brexit és az USA választási eredménye mögötti politikai üzeneteket: egyre növekszik a szakadék a nagy, dinamikus városok és a „stagnáló vagy fogyó kisvárosok és a periférikus vidéki térségek” között.

A szociális politikák Európában is gyorsütemű változásban vannak, és ennek a városok is motorjaivá válhatnak. Hiszek abban, hogy a Szociopoly nyújtotta élmények (akár virtuálisan is) hozzásegítik a szereplőket és a döntéshozókat a kihívások mértékének megértéséhez. Természetesen úgy az igazi a játék, ha a hátterét adó szabályok és paraméterek az adott országhoz vannak igazítva (például a szociális juttatások mértéke az adott országban). De még enélkül is képes mély és érvényes beszélgetésre inspirálni más emberek sorsát illetően.

Írta: Szigeti Ferenc, URBACT szakértő (szigeti.ferenc@hbhe.hu).

Az eredeti, angol nyelvű cikk itt olvasható.

Budapest Bike Maffia

Egy pár héttel a találkozó előtt olvastam egy bejegyzést a Budapest Bike Maffiáról, egy progresszív, innovatív civil szervezetről, amely hajléktalan embereknek segít különböző tevékenységek szervezésével. Többek közt önkéntesek (mint jómagam) segítségével főznek, majd kerékpáron kiszállítják az ételt a rászorulóknak. A hír a Szociopoly nevű táblajátékról szólt, amellyel az egyik találkozón játszottak. Rögtön éreztem, hogy megtaláltam a varázseszközt, amivel illusztrálni tudom a műhelymunkám résztvevői számára, hogy milyen fontos a helyzet mély átérzése…

A Szociopoly egy magyar társasjáték, amelynek célja, hogy a játék érzelmi energiáival csökkentse a szegények iránti előítéleteket. A játékosok megtapasztalhatják annak feszültségét, hogy a kiadásokat nem vagy alig fedező jövedelemből túl kell élni egy hónapot. A Szociopoly a Magyarországon érvényben lévő szabályozást és támogatási, jövedelmi, kiadási adatokat veszi alapul, és ezzel modellezi annak a mintegy félmillió embernek a folyamatos problémáját, akik az ország leszakadó térségeiben élnek tartós munkanélküliségben, állás, pénz, erőforrások, remény nélkül.

A játék kitalálója, az egyetemi tanár és ismert szegénységkutató Bass László rendszeresen játszik Szociopolyt különböző csoportokkal – speciális iskolai osztályokkal, vagy akár csapatépítő foglalkozások keretében – a szegénységgel kapcsolatos tudatosság erősítése érdekében. Amikor felvettem vele a kapcsolatot, meghívott a következő játékra, amelyet Budapest egyik elit gimnáziumában tartott. Ahogy már gyakran láttuk, a játékon keresztüli tudatformálás ebben a speciális környezetben is működött: a jó hátterű és anyagi helyzetű diákok nagy lelkesedéssel játszották a Szociopolyt, és ennek megfelelően megdöbbenésük, megrökönyödésük is annál nagyobb volt a játék végén.

Miután László meggyőzött arról, hogy a játék a hazai jogszabályok és szabályozók részletes ismerete nélkül is működik (a mellékelt leírás rövid, de kitűnő betekintést ad ebbe egyébként), megvettem a saját készletemet. A „műhelymunka” verziót választottam, de van egy alapverzió is kisebb csoportoknak, sőt, László alternatív színházi csoportokkal is kidolgozta a játékot, ahol a hatás még drámaibb (például lehetőség van az uzsorások hátborzongatóan élethű eljátszására).

A Szociopoly használatával az volt a célom, hogy illusztráljam a CHANGE! projekt partnereinek, hogy a saját valóságunkból való kitekintés, illetve az általunk bejáratott helyzetek mögé nézés mindig tanulságos és inspiráló – nem csak a közszolgáltatások, de a közpolitikák vonatkozásában is. A szociális szolgáltatások tekintetében pedig egyenesen elengedhetetlen. Mivel a hatóságok szükségképpen és tipikusan elégtelen tudással rendelkeznek az állampolgárok szükségleteiről, nem is említve erőforrásaikat, képességeiket, forrásaikat vagy hálózataikat. Az gondoltam, hogy a Szociopolyval való játék megteremthet egy olyan közös érzelmi alapot, amely segíti a résztvevőket a megbeszélendő jó gyakorlatok jobb megértésében, illetve az ezeken alapuló beavatkozások is hatékonyabbak lesznek.

A CHANGE! találkozón játszunk a Szociopolyval

A játék során minden játékos (vagy játékosok kisebb csoportja) egy családot reprezentál, és a dobókocka segítségével kell végigcsinálniuk egy hónapot. A különböző mezők napoknak felelnek meg, és ezeken a családoknak a legkülönfélébb, de általában égető és meglehetősen realisztikus kérdésekben kell dönteniük. A kör elején a játékosok megválaszthatják, hogy milyen családot szeretnének: ha például több gyereket vállalnak, akkor ugyan nagyobb összegű támogatást kapnak (amiről különböző táblázatok információt is adnak), de várhatóan a felmerülő költségek is magasabbak lesznek. Ezek után az egyes mezőkön, ha nem várt költségek merülnek fel (szemüveget vagy gyógyszert kell venni a gyereknek, vagy például születésnapi partit kell rendezni, ami nem csak a gyerek számára öröm, de egy fontos társasági esemény, integrációs tényező is a faluban), el kell dönteni, hogy mit tegyünk. Mi legyen, ha a játékosnak alkalma nyílik feketemunkára? Maradjon a biztonságos és legális oldalon (ahol kevesebb a bevétel), vagy vegyen részt fekete foglalkoztatásban (a több jövedelem reményében). Az utóbbi esetben a játékosnak újra kell dobnia, és ha 1-et dob, elveszti a havi szociális juttatásait a remélt feketejövedelemmel egyetemben (szimbolizálva azt az esetet, amikor a munkavállaló lebukik).

Mi történjen, ha nem tudjuk fizetni a felmerülő költségeket (a fizetendő összeg családtípusonként különböző), különösképp, ha a játékost a sors olyan mezőre sodorja, amely extra kiadást jelent (pl. lekapcsolták a villanyt, megromlott az étel)? Mint a valóságban is, a bevásárlás intézése is felvet kérdéseket a szegény családok számára. Vásárolhatunk a drágább helyi boltban hétről hétre, ahol akár némi kamatmentes hitelt is kérhetünk, vagy élhetünk a lehetőséggel, hogy a hónap elején egyszerre vásárolunk meg mindent az olcsóbb szupermarketben. Ezek a kérdések mindig nagy vitákat generálnak a játékosok között. A döntések felett ott lebeg az árnyék, hogy végső esetben a falu uzsorásához kell fordulnunk – akinél 200%-os kamattal juthatunk pénzhez.

Lefordítottam a mezőket és készítettem a szabályokról egy egyoldalas összefoglalót. Még a nemzetközi társaságban is igen jól működött a játék, a résztvevők könnyen megértették a szabályokat, és a magyar kontextus sem okozott nehézséget. De a játék mégsem ugyan az. Az én csoportomban például a legtöbb gyereket vállaló család volt a legsikeresebb, de mindent legálisan próbáltak megoldani. Néha a játékban – ahogy az életben is – egyes családoknak nem volt szerencséje: mindig a rossz mezőre léptek. A mi játékunkban a vesztes család is sokgyerekes volt, és a többi család alkalomadtán segítette őket. A játék végére a dinamika és a hangulat sokat változott. Biztos vagyok benne, hogy a résztvevők sokat tanultak arról, hogy milyen fontos kitekinteni saját életünkből, és megérteni, hogy másoké hogyan működik. Emellett minden, a játékosok közötti apró interakció is tanulságos volt.

Hazafelé utazva Budapestre, felismertem, hogy a téma égetőbb, mint valaha. Furcsa egybeesésként még a vonaton olvastam a legújabb URBACT blogbejegyzést, amely összegzi a Brexit és az USA választási eredménye mögötti politikai üzeneteket: egyre növekszik a szakadék a nagy, dinamikus városok és a „stagnáló vagy fogyó kisvárosok és a periférikus vidéki térségek” között.

A szociális politikák Európában is gyorsütemű változásban vannak, és ennek a városok is motorjaivá válhatnak. Hiszek abban, hogy a Szociopoly nyújtotta élmények (akár virtuálisan is) hozzásegítik a szereplőket és a döntéshozókat a kihívások mértékének megértéséhez. Természetesen úgy az igazi a játék, ha a hátterét adó szabályok és paraméterek az adott országhoz vannak igazítva (például a szociális juttatások mértéke az adott országban). De még enélkül is képes mély és érvényes beszélgetésre inspirálni más emberek sorsát illetően.

Írta: Szigeti Ferenc, URBACT szakértő (szigeti.ferenc@hbhe.hu).

Az eredeti, angol nyelvű cikk itt olvasható.