Három „feminista” köztér Párizsban: séta a FéminiCités vezetésével

Mint Párizsban dolgozó, de egy déli városrészben lakó nő, aki szinte minden nap használja a metrót, különféle stratégiákat alkalmazok a városban való közlekedésben – a legtöbbet persze nem is tudatosan. Például mindent megteszek azért, hogy ne kerüljek szemkontaktusba férfiakkal, miközben az utcán sétálok vagy a tömött metrón állok.

Ma már nem számít sokkoló hírnek az a felismerés, hogy a várost férfiak építették férfiak számára, és hogy ennek kijavítása és a város komfortosabbá tétele a nők számára egy olyan kihívás, amellyel minden városnak szembesülnie kell előbb-utóbb. Az emberek nagyrésze még azt gondolja (jobb esetben!), hogy a nemek közti esélyegyenlőség egy kipipálandó tétel egy listán vagy esetleg egy újabb adminisztrációs teher. Valójában azonban egy olyan szemlélet kialakításáról van szó, amelynek eredményeként mindenki komfortosan érezheti majd magát a közterületeken.

Hogyan jön össze a biodiverzitás a közösségi alkotással és a nemi esélyegyenlőséggel

Elsőként a párizsi street art ismert helyszínét, a Petite Ceinture keleti részét jártuk be Anne Labroille építész társaságában, aki bemutatott egy olyan projektet, amelyen kollégáival dolgozik. A munka alapvető feladata e hosszú, lineáris tér revitalizálása volt a lakosokkal szoros együttműködésben, úgy, hogy közben a vasúti közlekedés 1980-as megszűnte óta kialakult vegetáció és biodiverzitás is megmaradhasson.

Anne és társai kezdetben ismerkedő, terepfelmérő sétákat tartottak a lakossokkal együtt. Ekkor tűnt fel neki egy különös körülmény: míg a napközbeni munkában főleg férfiak vesznek rész, addig a sétákat adó csoportokban elsősorban nők az aktívak! Vajon miért van ez így? – tette fel magának a kérdést.

Hogy választ kapjon a kérdésre, ezen a ponton bevezette a gender-perspektívát is a munkába. Felhasználva a szociológia, az építészet és az urbanisztika felmérő technikáit (választ keresve olyan kérdésekre, mint például hogyan használjuk a tereket, ki használja, mikor), több napon keresztül különböző időpontokban meglátogatták a területet és elemezték a férfiak és nők viselkedését. Nem meglepő módon a két nem tagjai különbözőképpen használták ugyan azt a teret:

• „Míg a férfiak akárhová leülhettek és gyakran semmit sem tettek, vagy csak sétáltak, a nők látszólag mindig valamilyen konkrét céllal érkeztek, minthogyha ezzel kellene igazolniuk a jelenlétüket” – meséli Anne.
• A nők mindig valamelyik kijárat közelében helyezkedtek el, míg a férfiak jobban bekalandozták a területet.
• A nők mottóját a térrel kapcsolatban úgy lehetne összefoglalni, hogy „látni és látszani”.

A későbbi gyakorlati megvalósítás Anne és munkatársai azt tudták elérni (a menet közben alaposan megvágott költségvetés mellett), hogy a köztéri bútorokat úgy helyezték el, hogy azokon egyedül is és csoportban is lehessen ülni vagy akár feküdni, lehetőleg közel a tér valamelyik kijáratához, miközben mindenki jól lát és látszódik.

Napozni a téren

Az élvezetes városi séta után, melyben szimbolikusan kifejeztük, hogy jogunk van a városhoz, elindultunk a belvárosi Pantheon felé, ahol Pascale Lapalud és Chris Blache, a Genre et Ville alapítói csatlakoztak hozzánk.

A Genre et Ville egy innováció ügynökség, amely aktivizmusáról és a közterek nemi esélyegyenlőségi elemzéseiről ismert. Francia és külföldi városi önkormányzatokkal és lakókkal szoros együttműködésben szerveznek tevékenységeket és városi projektek gender perspektíváját tárják fel.

Más szervezetekkel közösen megnyerteket egy pályázatot a Pantheon tér felújítására és ehhez létrehoztak egy egyesületet Les MonumentalEs néven, nagy E-vel, hangsúlyozva a nők bevonásának fontosságát. A név hangzásában benne van a „monument” (műemlék) szó, hiszen a Pantheon Párizs azon műemléke, ahol a francia történelem számos híres alakja nyugszik.

2017 június 30-án hunyt el Simone Veil, és 2018. júliusában ő lett az első nő, akit a Pantheonban temettek el.

A Petite Ceinture-t illetően a kihívások sokfélék voltak:

• alacsony költségvetés,
• Párizs más építkezéseiről maradt anyagok újrahasznosítása,
• a szomszédság lakóival való közös kivitelezés.

A genderkérdést a Genre et Ville több szinten is felvállalta:

• a férfiak és nők egyenlő aránya az építkezésen;
• a tér különböző használati módjainak nemi alapú elemzése;
• 200 világszerte ismert nő nevének gravírozása az utcabútorokba, ami fontos szimbólum annak tudatában, hogy a női nem milyen alacsonyan van jelen a Pantheonban.

Chris Blache meséli, hogy a tér sokat változott a bútoroknak köszönhetően: „Az egyik érdekesség, hogy láttuk, amint nők napozni kezdenek a padokon, többé vagy kevésbé felöltözve, akárcsak egy strandon.” Ha visszaemlékszünk arra, amit Anne-ék tapasztaltak, miszerint a nők a közterületen mindig látszólag „hasznos” dolgokat csinálnak, ez egy igen nagy előrelépés.

Gördeszkázás támogató környezetben

L’Espace de Glisse Parisien du 18ème (EGP), vagyis „Párizs 18. kerületi deszkasport helyszíne” volt látogatásunk harmadik helyszíne. Kísérőnk ezúttal Randja, aki egy női gördeszkás egyesület, a Realaxe tagja. A meglátogatott deszkasport-pálya lehetőséget ad 14 éven felüli nőknek arra, hogy kedd esténként két és fél órán át nem kevert, vagyis csak női közösségben deszkázzanak, rollerezzenek vagy MBX-ezzenek. Randja szerint nagyon fontos, hogy a nők nem koedukált környezetben gyakorolhassanak, mert így komfortosabban érzik magukat és jobban tudnak fejlődni.

Csak referenciaként említsünk meg egy statisztikai adatot: Franciaországban a sportinfrastruktúrát 75%-ban férfiak használják.

Ahogy Randja fogalmaz: „a gördeszkázás kulturális értelemben az utcák és a közterületek visszafoglalását jelenti, akármik is legyenek – többé-kevésbé – a szabályok.” A közterületek visszafoglalása nőként még bátrabb dolog, hiszen a patriarchális világban a nőknek „otthon van a helye”, biztonságban, nem pedig kinn az utcán.

„Nagyon sok lányt ismertünk, aki szeretett volna deszkázni, de nem merte elkezdeni, vagy elkezdte, de feladta, mert nem volt olyan alkalom, amikor kifejezetten női társaságban gyakorolhattak.” Innen származott az ötlet, hogy hozzanak létre egy női gördeszkás egyesületet.

Ez jó, de…

A három példában a közös pont, hogy a legnehezebb feladat a vállalt célok kommunikálása az önkormányzat felé. Még mindig nehéz megértetnünk az önkormányzati munkatársakkal, hogy miért olyan fontos a nemek közti egyenlőség perspektíváját feltárni a fejlesztési projektek során.

• További gender témájú cikkek az URBACT honlapon:
  URBACT brings Gender Equal Cities to the EU
• és a youtube-on: Gender Equal Cities Practices on You Tube

Írta: Anais de Muret

Eredeti cikk: https://www.blog.urbact.eu/2019/08/3-parisian-feminist-public-spaces/