Bevándorló városok - Beszélgetés Anne Bathily-vel az integrációról

Azóta véget nem érő és mindig tartalmas, kötetlen beszélgetéseket folytattunk a városoknak a bevándorlók és a menekültek integrációjában betöltött szerepéről.

Ez a cikk a beszélgetéseinket eleveníti fel. Az írás az URBACT Arrival Cities nevű hálózatának elmúlt két évben végzett munkáján alapuló módszerek kiaknázását kutatja.

Az URBACT program a több érdekelt félből álló, helyi szintű csoportok – URBACT helyi csoportok – létrehozásához biztosít keretet. Emellett összeköti a nemzeti és az európai közigazgatást az inkluzív politikák összehangolása érdekében.

A „Fogadó városok” a városok előtt álló kihívások különböző oldalait mutatja be, például a rövid távú (elszállásolás, az egészségügyi, oktatási és társadalmi támogatásokhoz való hozzáférés), valamint a hosszú távú szükségletek (gyermekvédelem, támogatásnyújtás a lelki és testi egészség területén, nemi alapú erőszak kezelése) kielégítésének sürgősségét.

Az URBACT viszont egy rohamosan változó helyzetben működik, melyben az erősödő idegengyűlölő és bevándorlóellenes érzéseket számos európai országban a politikai pártok is támogatják, mellyel az integrációs politikákba történő befektetések szempontjából ellenségesebb környezetet hoznak létre.

Az Arrival Cities 2018. április 24-én tartja zárórendezvényét a Régiók Bizottságának brüsszeli ülésén, mindkét város gyakorló szakembereinek és megválasztott képviselőinek részvételével.

Harmadik országok polgárait integráló politikák

A „harmadik országok polgárai” kifejezés sokféle, különböző jogokkal, lehetőségekkel rendelkező és különböző nehézségekkel küzdő embert takar (nemzetközi diákok, harmadik országokból származó munkavállalók, nemzetközi védelmet kereső emberek, papírokkal nem rendelkező emberek, családtagok stb.). Míg némely integrációs politika vagy intézkedés az egyes országok vagy városok érdekei szerint céloz meg konkrét csoportokat (például diákok vagy szakmunkások), addig másokat a konkrét bevándorlási csatornák mentén dolgoznak ki (például áttelepült vagy áthelyezett menekültek). Vannak csoportok, melyek egyik integrációs politikába sem tartoznak, noha a területen élnek (papírokkal nem rendelkező emberek).

Noha az integráció hosszú távú és talán soha véget nem érő folyamat (melyet „társadalmi kohézióként” értelmezünk), a bevándorlók korábbi „hullámainak” második és harmadik generációs leszármazottai már nem harmadik országok polgárai, hanem állampolgárok. Az újonnan érkezőkről folyó jelenlegi viták és befektetések egyik célja pontosan az, hogy elkerüljük a múltban elkövetett hibákat, melyek hosszú távú társadalmi kohéziós problémákat teremtettek.

Integrációs ellentmondások

A 2015-2016-os hirtelen beáramlások és a belőlük fakadó 2015-ös politikai válság óta a harmadik országok polgárai – és különösképpen a menekültek - integrációjának kérdése komoly figyelmet kap. Ennek eredményeképp integrációs politikák kerültek kidolgozásra, az érintett felek között minden szinten fokozódott az információcsere, új érdekelt felek léptek színre (például a magánszektor vagy műszaki szakemberek), növekedtek a pénzügyi befektetések, fokozódott a médiafigyelem stb. Ráadásul érdekes módon olyan országokban is, melyek kis számban fogadtak menekülteket és bevándorlókat.

Ugyanakkor mindez rendkívül érzékeny politikai kérdéssé vált, mely korlátozások bevezetéséhez, valamint negatív vélemények és álláspontok kialakulásához vezetett.

Jelenleg ellentmondásos helyzet állt elő a legtöbb európai országban. Egyrészt a gyors integráció a legtöbb hatóság (beleértve a városokat is) és érdekelt fél számára elsődleges kérdéssé vált, másrészt viszont egyéb hatóságok elrettentő és integrációellenes intézkedéseket hoztak (például a státuszok eltérő kezelése, a tartózkodási engedélyek időtartama, az engedélyek megújításával szemben támasztott akadályok, családegyesítés, állampolgárság, stb.).

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy míg néhány állam és az Európai Unió erőforrásokat fordít az emberek munkaerőpiacra történő integrálására, néhány belügyminisztérium csökkenti a tartózkodási engedélyek hosszát, ami elrettentően hat az újonnan érkezők alkalmazására.

A városok szerepe az újonnan érkezők integrálásában

A városok kénytelenek szembenézni ezekkel a változásokkal és az integráció ellentmondásaival. Ők a politikák megvalósításának indikátorai, és ilyen értelemben vagy előremozdítják az integrációs politikák megvalósítását, vagy aláássák azt. Végső soron a városokban nyilvánulnak meg a politikák konkrét hatásai – és ezek nem csupán a külföldi lakosokat, hanem a teljes lakosságot érintik.

Az integráció néhány fent említett korlátozása szupralokális szinten van tervezve. A szolgáltatásnyújtást bonyolultabbá teszi a városok szintjén, például a bevándorlók és a menekültek bizonyos csoportjainak fokozott sebezhetősége miatt. Más szóval a városok önkormányzatainak nem csak az olyan politikák hatásaival kell megbirkózniuk, melyek az ő illetékességükön kívül állnak, hanem a társadalmi feszültségekkel is, melyek következtében a külföldiekre egyre inkább a társadalmi és gazdasági problémák bűnbakjaiként tekintenek.

Érdekes megnézni néhány város döntését és azt, hogy hogyan győzik le ezeket az akadályokat egy olyan inkluzív integrációs jövőkép bevezetése érdekében, ami mindenkinek hasznára válik. Az elmúlt három évben azt tapasztaltuk, hogy a városok sokkal aktívabbak a befogadás/integráció területén mind nemzeti, mind uniós szinten.

A hangadók a nagyvárosok, míg a kisvárosok és a közepes méretű városok érdekes tapasztalatai gyakran nem láthatók eléggé. Sok példa van olyan városokra is, amelyek aktívan fogadták az újonnan érkezőket az ellenséges nemzeti politikai környezet ellenére (néhány város hivatalosan is a kormánya ellen foglalt állást, például Grande Synthe - Calais (FR), Gdansk (PL); Erlangen (DE), Ghent (BE)).

Ezek a városok rámutattak a kihívások összetettségére, melyekkel szembenéznek, és tanúságot tettek találékonyságukról a megoldások megvalósításában. Mostanra teljes elismerést nyertek, mint az integráció fő résztvevői. A kérdés az, hogy milyen mértékben fogják a városok formálni az integrációs/migrációs politikát, és milyen mértékben tudnak hozzájárulni a társadalmi békéhez. Ez jelenti az igazi kihívást.

A városok koalíciói és programjai, mint például az URBACT, hozhatnak változást európai szinten?

A kapacitásépítés egyértelműen olyan terület, amelyhez az URBACT és a hasonló hálózatok nagyban hozzájárulhatnak. Rendkívül fontos növelni a városok ismereteit a bevándorlási és a menekültügyi kérdésekkel kapcsolatban az integrációs kérdésekben, valamint amiatt is, mert a kihívások a városok illetékességén kívül álló politikákhoz kapcsolódnak.

A kapacitásépítés nem történhet elszigetelten, hanem többdimenziós kérdésként kellene tekinteni rá (több érdekelt fél összehangolása mind nemzeti, mind helyi szinten). A kapacitásépítés a városoknak jobb felkészültséget biztosít, és javítja az újonnan érkezőknek nyújtott szolgáltatásokat (például az információkhoz való hozzáférés az újonnan érkezők egyik legnagyobb problémája a státuszuktól függetlenül).

Míg a városoknak nyilvánvalóan nagyobb a hangjuk, még mindig nem rendelkeznek nemzeti és európai szinten hatékony kommunikációs eszközökkel. A városok azon képessége, hogy széles körű hallgatóságot érjenek el, meghatározza majd a hatókörüket. Az EU bevándorlók és menekültek befogadásával foglalkozó városfejlesztési menetrendje ezekkel a problémákkal néz szembe, és az URBACT is része ennek a folyamatnak.

Mindenekelőtt a bevándorlásról alkotott általános felfogást kell sürgősen megváltoztatni. Ott, ahol a szegénységgel és az egyenlőtlenséggel kapcsolatos problémákra egyre inkább a globalizált világ velejáróiként tekintenek, a bevándorlást főként fenyegetésként ítélik meg, melyet biztonsági problémák súlyosbítanak. Az integráció és a városok szerepének jelenlegi fontossága talán egyedülálló lendületet kínál.

A városok a mobilitásnak és a letelepedésnek is helyet adnak. Míg az integrációra még mindig úgy tekintünk, mint az egy helyen történő letelepedésre, a városokban fennálló gyakorlatok és realitások sokkal összetettebb és dinamikusabb képet mutatnak.

Ahogy az embereknek több identitásuk is van (akár külföldiek, akár nem), több helyen (földrajzi vagy virtuális) is fejlődhetnek.

Ez a sokféleség nem versenytársa a helyi részvételnek. Valójában ennek talán épp az ellenkezője igaz. A sikeres integráció gyakran a transznacionális tevékenységekhez kapcsolódik (üzlet, fejlődés, kultúra stb.); amikor az emberek azt érzik, tartoznak egy bizonyos helyhez, és nem kell integrációs problémákkal küzdeniük, együttműködési képességük megnövekedik. A városok az élen járhatnak az integráció ilyenfajta szemléletében.

Egy másik fontos szempont az európai kontextusban az, hogy a bevándorlási/menekültügyi területeken történő korlátozások a menekültek és bevándorlók Európán belüli mozgásának megakadályozásához vezettek. A valóságban az emberek országból országba, városból városba költöznek. Ez a jelenség bizony számos jogi és gyakorlati kihívással jár. Viszont az államok mobilitás-irányításra való összpontosítása a valóságban abszurd helyzetekhez vezet. Az emberek egy helyen maradásra való kényszerítése soha nem hozott még fenntartható megoldást, és erre a közelmúlt eseményei Európában számos példával szolgálnak.

Az integráció egyértelműen helyi szinten történik. Viszont - és újra csak - az integráció európai kontextusban nem korlátozható egyetlen helyen való letelepedésre. Mint minden más uniós polgár esetében, az emberek számára - miután státuszt nyernek - lehetővé kell tenni azt, hogy ott tanuljanak, dolgozzanak és éljenek, ahol tudnak, és ott integrálódjanak, ahol erre lehetőséget találnak. Ez lenne az integráció európai jövőképe.

Néhány város már ezt a realitást éli, és ezt kellene továbbra is támogatni.

Benyújtotta Laura Colini

Eredeti cikk: http://urbact.eu/cities-migration