You are here

Legyen a nemek közötti egyenlőség az újrakezdés középpontjában

Edited on

29 March 2021
Read time: 6 minutes

Az URBACT szakértője, Sally Kneeshaw ajánlásokat fogalmaz meg azzal kapcsolatban, hogy miként kellene a nemek közötti egyenlőséget a városok Covid járványt követő fellendülésének kulcsfontosságú elemévé tenni.

Két évvel ezelőtt, a Nemzetközi Nőnapon (International Women’s Day – IWD) adta ki az URBACT a Nemek közötti esélyegyenlőségről szóló jelentést, amely útmutatást ad, hogyan lehet kezelni a kérdést helyi szinten. Egy tavalyi cikkünkben a Covid-19 nemek közötti hatásairól is írtunk. Idén a Nemzetközi Nőnapot (2021. március 8.) tűztük ki, hogy a nemek közötti esélyegyenlőséget hirdető városok bevált módszereiről írjunk, amelyek Európa-szerte segíthetik a városokat a Covid járványt követő talpra állás során.

Jelen cikk egy sor konkrét intézkedést sorol fel, amelyeket a városok megtehetnek annak biztosítására, hogy a világjárvány utáni fellendülés az URBACT és partnerei által kidolgozott tanulságok és ismeretek alapján a nők és a lányok igényeit helyezze középpontba.

A Covid-19 nemekre gyakorolt hatásai

Mielőtt előre szaladnánk, fontos, hogy emlékeztessük magunkat a folyamatban lévő válság nemek szerinti hatásaira. Sajnos, anélkül, hogy sejtettük volna, a tavalyi megfigyeléseink éppen a világjárvány kezdetére estek. A pandémia tovább súlyosbította a nők érvényesülésének sok létező társadalmi és rendszerszintű akadályát. A nők világszerte fokozott családon belüli erőszakkal, fizetetlen gondozási feladatokkal, munkanélküliséggel és szegénységgel néznek szembe.
Úgy tűnik, hogy a munkahelyek elvesztése a hagyományosan női szektorokat - például a kiskereskedelmi és szolgáltató iparágakat - jobban sújtja, mint más ágazatokat. A részmunkaidős és rugalmas beosztású munka - amelyet gyakran a nők végeznek – kétségesebb megélhetési lehetőségnek bizonyult. Ugyanakkor a férfiak által uralt ágazatok, mint például az építőipar és a technológia, kevésbé érintettek, és nagy valószínűséggel részesülnek továbbra is a helyreállítási alapokból.
A munka világán kívül a bővülő gondozási feladatok aránytalanul nagy terhet rónak a nőkre, és sok nő kénytelen volt visszavonulni az otthoni magánszférába, amely megakadályozza őket a polgári és politikai életben történő aktív részvételben, illetve korábbi támogató közösségeiktől is elszakadtak.
De az elmúlt évben pozitív fejleményeknek is tanúi lehettünk. Megvan az Egyesült Államok első női alelnöke - egy színesbőrű nő, aki erőteljes példaképet állít a fiatalabb generációk számára. A női tudósok oltó- és egészségügyi csapatokat vezetnek szerte a világon, és számos népszerű női vezető, mint például az új-zélandi Jacinda Ardern és a finn Sanna Marin, dicséretet kapott a pandémiás válasz kezeléséért. A nők számos ágazat esetében alkalmazkodtak a világjárvány által ránk kényszerített intézkedésekhez - például a távmunka és a rugalmas munkavégzés -, amely hozzájárul a gazdaság működéséhez.
Ebben az összefüggésben készítette el az ENSZ Nők a Nemzetközi Nőnap 2021 témáját: „Nők a vezetésben: egyenlő jövő elérése a Covid-19 világában”: „A nők a Covid-19 válság élvonalában állnak, mint egészségügyi dolgozók, gondozók, újítók, közösségszervezők, valamint a legeredményesebb vezetők a világjárvány elleni küzdelemben. A válság rávilágított mind hozzájárulásuk központi jelentőségére, mind pedig aránytalan terhükre.”

Illusztráció: Alva Skog; Photo: Ryan Brown & Franck Chapolard & Alamy Stock Photo / UN Women


Hogyan léphetnek fel a városok az egyenlőbb újrakezdés érdekében?

Gazdaságaink és társadalmaink a Covid-19 hatásait követő újjáépítő munkájának magában kell foglalnia a válság nemekre kiható következményeinek elismerését - a sok már létező nemi alapú egyenlőtlenséggel együtt - és megfelelő eszközöket kell keresni ezek kezelésére mindenki számára előnyös módon.
Szerencsére az a munka, amelyet az URBACT a pandémiát megelőzően partnereivel vállalt, már sok tudást és még több inspirációt ad számunkra a nemek közötti egyenlőség kérdésében. A járványt követő fellendülést tekintve képesek vagyunk egy sor konkrét ajánlást megfogalmazni, amelyeket a városoknak meg kell tenniük annak érdekében, hogy a nemek közötti egyenlőség az újrakezdés középpontjába kerüljön.
Beavatkozások a városok számára:

  • Helyi szinten nevezzen ki egy „helyreállítási felelőst”, akinek a hatáskörében a nemek közötti egyenlőség áll a középpontban.
  • Legyen tudatában annak, hogy kik vannak a döntéshozók asztalánál, és biztosítsa a nemek kiegyensúlyozott képviseletét.
  • Hívjon meg a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó szakértőket és a nőket, lányokat képviselő szervezeteket a helyi érdekeltek csoportjába.
  • Tegyen külön erőfeszítéseket a leginkább marginalizálódott és legkiszolgáltatottabb nők igényeiknek meghallgatására, legyen tekintettel az olyan tényezőkre, mint az életkor, az etnikum, a szegénység és a fogyatékosság.
  • Biztosítsa a női vállalkozások és munkavállalók százalékos részesedését a helyreállítási alapokból (például az EU Helyreállítási és Rezilianciaépítési Eszközből).
  • Bizonyosodjon meg róla, hogy a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó költségvetési elvekbe integrálva vannak-e olyan elemek, amelyek biztosítják, hogy az állami fellendülés és más alapok milyen előnyökkel járnak a nők számára.
  • Dolgozzon ki olyan célzott kezdeményezéseket, mint a képzéshez, a finanszírozáshoz való hozzáférés, a nemek közötti esélyegyenlőséghez igazodó, gazdasági fellendüléshez kapcsolódó közbeszerzés. Egyes tanulmányok szerint a nemek közötti egyenlőség növeli a GDP-t és a munkahelyteremtést.
  • Gondoskodjon arról, hogy a helyi ellátási láncok biztosítsák a női munkavállalók számára a tisztességes munkához, a szociális védelemhez és az esélyegyenlőséghez való hozzáférést.
  • Fektessen be olyan társadalmi infrastruktúrába, mint a gyermekgondozás, mobilitás, egészségügyi szolgáltatások, parkok és kulturális létesítmények, amelyek támogatják a családokat és lehetővé teszik a nők számára, hogy egyenlő arányban vegyenek részt a munkaerőpiacon és a közéletben.
  • Biztosítani kell a pénzügyi biztonsági hálók meglétét a leginkább rászorulók számára, például az élelmiszerhiány és a lakhatás terén.
  • Összpontosítson a lányok és a nők oktatására és vezetői képességeik fejlesztésére.
  • Fordítson figyelmet a nők és lányok bezártságból fakadó testi és lelki egészségügyi szükségleteinek kezelésére.

Az ezen ajánlásokat alátámasztó legfontosabb elvek a nők képviseletének javítása a döntéshozatalban, valamint a nemek szerint lebontott adatok a városi szolgáltatások új, igazságosabb modelljeinek felgyorsítása érdekében. Az URBACT fent említett ajánlásai a partnerszervezeteink munkájában is visszaköszönnek.
 „A nők és a lányok hangját most minden eddiginél hatékonyabban, többféle csatornán meg kell hallgatni, ideértve a döntéshozatalt is. Szükségünk van nemenként lebontott adatgyűjtésre a kormányzás minden szintjén magáról a betegségről, az általa okozott gazdasági hatásokról, az ellátási terhekről, a szexuális erőszakról és a bántalmazásról, valamint a válság kezeléséről. " Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (EIGE)
Emil Broberg, a CEMR (Európai Önkormányzatok és Régiók Tanácsa) Állandó Esélyegyenlőségi Bizottságának alelnöke felszólított „tényleges intézkedések meghozatalára és a helyreállítási programok nemek közötti kiegyensúlyozott elosztására. A megszorító politikák a múltban károsnak bizonyultak a nők számára, mint például a közszférában dolgozókat érintő megvonások  nők számára ránytalan kihatásai.  Ezekkel a problémákkal helyi szinten kell foglalkozni.”


Az URBACT széleskörű tudására épülő javaslatok

Ezek az ajánlások az URBACT és társszervezetei által az elmúlt években lebonyolított számos tevékenység ismeretén és inspirációján alapulnak, ideértve a CEMR-rel együttműködésben készített Gender Equal Cities jelentést is.
A városok a világjárvány idején alkalmazott ösztönöző, jó gyakorlatokat mutattak be a nemek közötti egyenlőség témakörében. Például Frankfurtban (Németország) - amely város aláírta a CEMR a nők és férfiak közötti helyi esélyegyenlőség chartáját - a Szociális Szolgálat részlegei megállapodtak abban, hogy a lezárások alatt rövid időn belül további sürgősségi befogadóhelyeket biztosítanak a menhelyeken az otthon erőszakkal szembesülő nők számára. Emellett kampányt is kidolgoztak, hogy felhívják a figyelmet a sztereotípiákra és az erőszakra, valamint fiatal nők által készített plakátokkal hívták fel a figyelmet a nők által elszenvedett utcai sértésekre: „Cliche-free zone” http://www.klischeefreie-zone-ffm.de/
Az URBACT Gendered Landscape hálózat továbbra is a nemek közötti egyenlőséget és a nemek közötti esélyegyenlőség általános érvényesítését vizsgálja, amelyek központi szerepet játszanak a különböző rendszerek összekapcsolódásának és kölcsönhatásának globális megértésében a városi politikai döntéshozatal és gyakorlat terén. Az elmúlt évben a hálózat olyan átfogó kérdésekkel foglalkozott, mint a mobilitás és az interszekcionalitás.
Jövőre a hálózat városai folytatják a nemek közötti egyenlőség témakörében végzett akcióikat. Trikala (EL) ideiglenes beavatkozást tervez a városi térben, a Barcelona Activa (ES) pedig egy olyan teret nyit, amelynek célja a női vállalkozói egyesületek és szervezetek találkozásának és együttműködésének megkönnyítése. Mint mindig, ezeknek a tapasztalatoknak az eredményeit az URBACT csatornákon keresztül osztják meg a városokkal.


Új erőfeszítések 2021-ben

2021-ben, a várható fellendülést követően, az URBACT újraindítja a nemek közötti esélyegyenlőséggel foglalkozó munkafolyamatát a kapacitásépítés és a nemek közötti esélyegyenlőség általános érvényesítésével kapcsolatos ismeretek megosztása érdekében a városhálózatokban  és azon kívül is.
Partnereink további tervei:

  • A CEMR 2021-ben ünnepli „A nők és férfiak egyenlősége a helyi életben európai chartájának” 15. évfordulóját, és áttekinti annak erősségeit/gyengeségeit a lehetséges módosítások beépítése érdekében (ideértve a Coviddal kapcsolatos kiegészítéseket is).
  • Az Európai Nemek Közötti Egyenlőség Intézete jelenleg vizsgálatot folytat a nemek közötti esélyegyenlőséget szem előtt tartó közbeszerzéssel kapcsolatban, az év végén pedig egy erre vonatkozó eszközkészlet indítását tervezi. Ez potenciálisan kiegészítheti az URBACT már meglévő tudását és kapacitásépítését a közbeszerzéssel kapcsolatban.

Tehát a 2021. évi nemzetközi nőnapon meghívjuk hálózatainkat és partnereinket osszák meg inspiráló példáikat egy egyenlő esélyeket felvonultató, helyreállító munka érdekében.

 


Feltöltötte: Sally Kneeshaw

Címlapfotó: UN Women / Yihui Yuan

Eredeti cikk: https://urbact.eu/gender-equality-building-back-better