You are here

Ifjúsági Információs Központ: Racó Jove – egy kulcsfontosságú intézmény a fiatalok bevonásában Santa Polában (Spanyolország)

Edited on

02 September 2020
Read time: 4 minutes

A Racó Jove Ifjúsági Információs Központ 2020-ban jött létre, azonban maga az intézményt 1990-ben alapították Ifjúsági Információs Központ néven. Az intézmény 2020-ig számos projektet valósított már meg, az egyik legjelentősebb eredmény 2000-ben a Santa Pola-i Civil és Szociális Központ (Santa Pola Civic and Social Center) létrehozása volt, amely az Ifjúsági Információs Központ módszereit építette be saját gyakorlatában, ezzel nagy változásokat vitt végbe a fiatalok számára biztosított szolgáltatási és tevékenységi körében. Antonio López Lafuente-vel, a Racó Jove koordinátorával készített interjú során további számos érdekes információt tudtunk meg az Ifjúsági Központ tevékenységével kapcsolatban.

Mikor és hogyan jött létre a Racó Jove?
2020-ban, a Városi Tanács új lendületet akart adni az ifjúsági politikáknak és megerősíteni annak filozófiáját, ami alapvetően befolyásolja az Ifjúsági Információs Központ munkáját is. Ebben a szellemben, amiben a Racó Jove létre jött, egy új terület integrálódott a Civil Központba, több erőforrással és kapacitással felruházva, csakúgy, mint új imázs kialakításával, mely a fiatalokhoz könnyebb bevonását segítheti elő.
 
Milyen típusú tevékenységeket szervez a Racó? A lakossági részvételnek teret biztosító intézményként mi a célotok?
A Racó céljai igen sokrétűnek mondhatók. Az elsődleges cél, hogy egy oktatási szabadidős teret biztosítsunk az ifjúság számára Santa Polaban. A cél önmagát erősíti, mint az ifjúság szocializációjának tere is egyben, amely hozzájárul az önképzésükhöz és fejlesztésükhöz az oktatási szabadidős tevékenységeken keresztül. Ez okból, a Racó alapvető szempontja, hogy a tevékenységein keresztül erősítse a fiatalok kreativitását és elköteleződését a társadalom iránt.
A tevékenységeit tekintve, a Racó az oktatási szabadidőt és a társadalmi értékeket népszerűsíti. Továbbá, a Racónak szintén célja, hogy pozícióját erősítse, mint a fiatalság egyik találkozó pontja, az iskolai támogatás tere, a művészi képzés és csoportmunka helyszíne. A tevékenységek mibenléte ezeket a célokat szolgálja, melyek rendkívül sokrétűek és a fiatalok igényeire és eltérő életkorukhoz vannak igazítva. Példának okáért, kiemelhetők a műhely foglalkozások, amelyek a művészi képességfejlesztést támogatják, ilyen például a Humoros Szöveg Verseny, a heti színház műhely a serdülők számára, a nyári művészeti műhely, videószerkesztő programok vagy a ruhásszekrény dizájn foglalkozások.
Mindegyik fontos és jelentős tevékenység. Azonban, ha egyet ki kéne emelnem a hatása és a népszerűsége miatt, akkor színházi foglalkozásokat említeném, melyek heti rendszerességűek, a 14-18 éves fiatalokat szólítja meg és betekintést enged nekik az előadóművészetbe. Személy szerint, büszke vagyok, hogy ennek hatására milyen sok fiatal fut be szakmai karriert ezen a pályán.
 
Melyek a legfőbb kihívások a Racó számára?
A legjelentősebbek a bevonhatóság és a generációk közti kapcsolatok. Ezek alapvető és folyamatosan jelenlévő nehézséget jelentenek. Az egyik helyi szervezet a Youth Correspondent (mely segít hidakat építeni a helyi közigazgatás és az oktatási központok között) kulcsfontosságú a fiatalok igényeinek felmérésében, illetve ennek összehangolását a Racó tevékenységeivel. A Racóban igyekszünk újra gondolni a fiatalokhoz vezető utakat, bevonva őket tevékenységeinkbe. Nem könnyű a megfelelő kommunikációs csatornákat kialakítani, mivel sokan közülük folyamatosan változó élethelyzetben vannak, az egyik évben van munkahelyük, de a következő évben már egy teljesen más helyzetben vannak. Bár sokat javítottunk a helyzeten, továbbra is kihívást jelent.
Mindent összevetve, az elmúlt hónapokban nagy előrelépést tettünk, részben a vészhelyzet és a korlátozások miatt. Elősegített minket abban, hogy a digitális stratégiánkat erősítsük, például az Instagram és Facebook platformokon való jelenlétünkkel.
 
Mit a legfőbb jellemzője a Santa Polai ifjúsági és az egyesületi részvételi hálózatnak?
Az egyesületi szempontot tekintve, Santa Polaban kevés, a szó szoros értelemben vett ifjúsági egyesület van. De ez nem jelenti azt, hogy a fiatalok nem képesek részt venni bármiben. Szoktak tevékenykedni szociális, kulturális és sportegyesületekben egyaránt. A legtöbb szervezetben a fiatalság fontos szerephez jut. Santa Pola helyzetét nézve, nem az egyesületek száma a lényeges, hanem azok tevékenysége és hatása. A legtöbbjük kicsi és nem túl aktív. Mindent összevetve, fel kell ismernünk és értékelnünk kell az emberek munkáját az egyesületi hálózatunkban. Továbbá be kell látnunk a tényt, hogy a Városi Tanács jó lehetőségeket, erőforrásokat és tőkét is biztosít számukra.
 
Hogyan képzeli el magának a Racó Jove-nak a jövőjét, illetve szerepét a Santa Polai szervezetek körében?
Most nehéz hosszútávon gondolkodni, a Covid-19 helyzet a napról napra való tervezésre kényszerített minket. Az általános gazdasági helyzet és az egyesületek sem képesek elősegíteni a helyzet javulását. Összességében a jövőt tekintve az a célunk, hogy fokozzuk a tevékenységeinket és új tereket biztosítsunk a szervezetek számára az elkövetkezendő években, Vila Adelaidában is ez a helyzet, ahol a legnagyobb aktivitás a művészetben, a tudományban és az irodalomban érhető tetten.
Pozitív hozadéka a Covid-19 helyzetnek, hogy a jövőt különböző utak alapján tervezzük meg és a tevékenységeinket alkalmassá kell tennünk az új technológiák befogadására. A kulcs a folyamatos megújulás. A fiatalokkal való együttműködés motivál minket, hogy újító jellegű munkaeszközöket alkalmazzunk és merjünk hálózatépítésbe kezdeni az elköteleződésünk megtartása mellett.
 
Hogyan értékeli az Active NGO hálózat projektjét és hatásukat a helyi szervezetekre?
A kezdetektől fogva volt szerencsém nyomon követni az Active NGO hálózatát, és mindig is úgy láttam, hogy nagyon ambíciózusak. Személy szerint, lehetőségként éltem meg, hogy Európa más országaiban alkalmazott új módszereket ismerhetek meg a közösségi terek menedzselésében. Ez a tapasztalatcsere erősít minket abban, hogy észre vegyük, milyen közel vagyunk egymáshoz és más városok is pozitívan értékelik, amit csinálunk.
Egyesületi szinten bemutatkozási lehetőséget biztosított, egyúttal feltette Santa Pola-t és a szervezetet is Európa térképére. Egyúttal új nézőpontot biztosított saját helyzetünk jobb megértéséhez, a szervezetünk belső, valamint a lakosok számára nyújtott szolgáltatásaink fejlesztéséhez.

 

Eredeti cikk: https://urbact.eu/youth-information-center-rac%C3%B3-jove-%E2%80%93-key-space-involvement-young-people-santa-pola-es
 
Az interjút készítette: Mari Carmen Gonzalez és Marc Bassols
Írta: z.biteniece