Az érzékelőkben nincs értelem: okos városok az állampolgárokért

Mindemellett a helyzet nem ilyen fekete-fehér. Az, hogy egy város intelligens, egyfajta érdemrenddé vált, melyre minden európai város vágyakozik mindenfajta feltétel vagy értelem nélkül. Ez lett a következő „nagy gondolat”, amellyel az ambiciózus politikusok meg akarják mutatni, hogy milyen modern és nagyszerű lett a városuk. A smart (okos, intelligens) a nap jelzője, és félő, hogy hamar értelmét veszti. A smart city kifejezést eredetileg olyan nagyvállalatok karolták fel, mint az IBM és Cisco, amikor az „internet of things” termékeiknek, a szenzorokon alapuló technológiáiknak új piacot kerestek.

A Kohéziós Politika keretei között az okos specializáció szűkebb perspektívában kezeli a gazdasági fejlődést szolgáló technológiai innovációt. Ezt példázza az Európai Innovációs Partnerség az Okos Városok és Közösségek ügyében, amely 4000 közösségi, magán és harmadik szektorbeli érdekelt platformja. Mindeddig azonban a tapasztalatok szerint bizonytalan a kapcsolat a gazdasági növekedés és a smart (okos, intelligens) jelleg között. És ugyanúgy, mint a 2000-es évek klaszter divatja, a smart specializációs stratégiáknak is megvan az a kockázatuk, hogy túlságosan tág értelmezésben maradnak (azaz a specializáció is elmarad), túlságosan kínálatvezérelt lesz a működésük, és nem eléggé irányulnak az európai városok fő foglalkoztatója, a szolgáltató szektor felé.

A Smart Impact (smart hatás) elnevezésű új URBACT projekt igyekszik mérsékelni a smart city divat gyengeségeit: konkrét körzetre, városrészre szűkíti földrajzi fókuszát, és hangsúlyát az állampolgárokra helyezi.  Nem a technológiával, hanem kormányzási modellekkel, beruházási szempontokkal, valamint a közösségi és a privát szektor együttműködésével foglalkozik. Azaz témái a hármas és négyes helix modellek, a fenntarthatósági ciklusok és az energetikai tervezési módszerek. Próbálnak „életet lehelni a smart city elméletbe”.

Intelligens városok és térségek Európában

Az intelligens térségek európai létező modelljei között van Berlin Aldershot és TXL körzete, a koppenhágai Cleantech (Tiszta technológia) klaszter, az amsterdami NDSM rakpart, valamint Demola Tamperében. Az EU a Horizon 2020 programon keresztül finanszírozza a következő nagyléptékű „lighthouse” (világítótorony) projekteket:

• Triangulum – fenntartható közlekedés, energia, ICT (információs technológia) és vállalkozási lehetőségek. A résztvevő városok a következők: Manchester, Eindhoven és Stavanger (követők: Prága, Sabadell és Lipcse)
• Grow Smarter – energia, infrastruktúra és közlekedés integrálása 12  kísérleti projektben. Résztvevő városok: Stockholm, Köln, Barcelona (követők: Valetta, Suceava, Porto, Cork és Graz).
• Remourban – regenerációs modell az energia, a közlekedés és az ICT szektorok összehozására. Résztvevő városok: Valladolid, Nottingham, Telesis (követők: Seraing és Miskolc).
• Sharing Cities (Megosztó városok) – az elnevezés ellenére nincsen szó megosztó vagy együttműködő gazdaságról. A projekt inkább megfizethető, integrált, kereskedelmi nagyságrendű, jó piaci potenciállal rendelkező okos városi megoldásokat próbál kiépíteni. A városok: London, Milánó, Lisszabon (követők: Bordeaux, Varsó, Burgos).

Valamennyi vezető városban kísérleti akciótervet dolgoznak ki. A városok ugyan elkötelezettek a projektek végrehajtásában, mindazonáltal valószínű, hogy a projektek egyben smart city technológiák bebetonozására is szolgálnak.

Piacok, szervezet, vezetés

Von Radecki a következőképpen definiálja a piaci akadályok, a szervezeti és vezetési szempontok miatti kihívásokat:

A piaci korlátok problémát jelentenek, mert komplex, nemzetközi partnerségi környezetben a profitot generáló pénzügyi modellek megvalósítása különböző akadályokba ütközik. Minden országban mások az ösztönzők, például az országos energiarendszerbe táplált megújuló energia ára, és nincs megoldva az a kérdés, hogy ilyenkor ki milyen költséget visel. Az üzleti modellek csődöt mondhatnak azért is, mert a külső költségek (externáliák) nincsenek adekvát módon beárazva, így végül fenntartható megoldások nem tudnak versenyképessé válni a korábbi, nem-fenntartható gyakorlattal szemben. A megoldások számos szervezeti, „nem az én asztalom” problémába ütköznek, és a beruházó nem arathatja le a hosszabb távú megtakarításokat.

További problémát jelent, hogy a magáncégek által kifejlesztett rendszerek nem kapcsolhatók össze, mert minden szolgáltató igyekszik lekötni a fogyasztóit a saját megoldásával. A jövőbeli megoldások valószínűleg olyasmik lesznek, mint az Android, és nem olyanok, mint az Apple: nyitottabbak, átláthatóbbak lesznek, és közös fejlesztéssel készülnek.

Szervezeti téren holisztikus, rendszerorientált gondolkodásra van szükség. A cégek többsége adott termékeket árul, most pedig rendszerszerű megoldásokra van szükség. Valószínű, hogy nőni fog az üzleti technológiák és szolgáltatások ökoszisztémáinak fontossága. A gond az, hogy a cégek nem támogatják a rendszerek integrálását, mert ezzel csökken az egyes termékek fontossága. A rendszer értékének kulcsát az egységek kapcsolata, átjárhatósága és együttműködése adja, nem pedig az egyes egységek saját jellemzői. Így például nekünk az kell, hogy az óránk összhangban legyen az okos telefonunkkal, az utcai forgalommal és a közlekedési lámpákkal, pedig mindegyiket máshol gyártották. A városok irányítása még mindig befelé fordulva gondolkodik, és az intézményei is szervezeti falak közé zárkózva működnek. A városi problémák integrált megközelítése teszi átjárhatóvá ezeket a falakat, de a városokban nincsenek integráló szervezetek vagy szervezeti egységek.

A vezetést illetően hiányzik vagy gyenge a megfelelő politikai irányítás. Intelligens (smart) térség kialakításához hosszú távú elkötelezettségre és kockázatvállalásra van szükség, mert nem minden módszert teszteltek még kellőképpen. A városi vezetők támogatása nélkül lehetetlen előrehaladást elérni. Ugyancsak nehéz a város és a cégek között tényleges partnerkapcsolatot építeni. Ennek nemcsak a közbeszerzési szabályok és az időveszteség miatti félelem az oka, hanem az is, hogy a kommunikációs technológia alkalmazása új terület, amelyen a városnak is és a cégeknek is meg kell tanulniuk eligazodni.

Végül Von Radecki idézi Bill Gatest, aki szerint a magánszektor, pontosabban a piac alkalmatlan a közjavak menedzselésével járó komplex kihívások kezelésére. Ő a klímaváltozásra utalt, de ugyanez vonatkozik a többi nagy kihívásra is, legyen az a szabad terület használata, a tiszta levegő vagy a forgalom. Mindegyik a közszféra problématerülete. Von Radecki Elinor Ostrom művére is utal, aki főképpen az erdővel és a tengeri ökoszisztémákkal foglalkozott, de néha kitért a városi kormányzási ügyekre is. A várospolitika terén szerinte a köz- és magánszféra komplex egymásra hatását kell megfelelően kezelni ahhoz, hogy az intelligens városi térség sikeresen működjön.

A Smart Impact hálózat merész lépésre vállalkozott, amikor a technológiát adottnak tekintve a figyelmét a kormányzásra és a gyakorlati megvalósítás kihívásaira fordította. A projektben résztvevő városok az önkormányzatnak a közszféra szereplőit integráló szerepét próbálják kialakítani. Vizsgálják, hogy ki alkalmas a három szektor integrálásának szerepére, és hogy mit jelent az integrátor szerepe a gyakorlatban. A siker kulcsa az, hogy az okos városok ki tudnak-e lépni a gazdaságra és a környezeti hatásokra vonatkozó korlátozott hatókörükből, és találnak-e smart megoldásokat a lakosok alapvető problémáira, a társadalmi befogadás és az életminőség kérdéseire. Értelmet kell adni az szenzoroknak!

Írta: Peter Ramsden

Eredeti cikk angolul: http://urbact.eu/there-no-sense-sensors-making-smart-city-citizens