„Mi, emberek” – Városok, digitális eszközök és a demokrácia újrafelfedezése

A helyzet aggodalomra ad okot. De legalább jelentkezik már valamilyen kreatív és innovatív megoldás is. Ilyesmi mutatkozott meg a 2008-as világméretű pénzügyi válság politikai következményeire adott válaszban. Országos szinten egy figyelemre méltó példa volt Izlandon a tömegek által kikényszerített új alkotmány. Bár a kísérlet kudarcba fulladt, de tiszteletre méltó volt, hogy a kis országban „mi a nép” képes volt térdre kényszeríteni a kormányt. 

Városi szinten sok érdekes gondolat és cselekvés figyelhető meg. Egy korábbi blogban említettem David van Reybrouk művét, amely befolyásolta Brüsszelben a G1000 demokratikus innovációs platformját. Ezt követte egy sor lakossági egyeztetés 704 találomra választott lakos bevonásával. És tovább folytatódott.

A városok világszerte kísérleteznek kormányzási mechanizmusuk lakossági részvétellel történő frissítésével.  Jó példa erre Melbourne (Ausztrália), ahol a közösségi részvétel eszközével jobb, merészebb tervek születtek, mint amit a választott képviselők készítettek.

Városok és/vagy technikusok

Hibás volna feltételezni, hogy végül jobb lenne, ha többen szavaznának. Persze, jó lenne. De Melbourne és a G1000 példák ennél fontosabbat mutatnak. Arról van szó, hogy alternatívát kell keresni a közrészvételi modell helyett, ami már sokak szerint elavult. Claudia Chwalisz mutatott rá erre The Populist Signal (Populista jelzés) című figyelemre méltó könyvében.

A múlt héten találtam ebből egy maradék példányt, amikor a párizsi Ouishare Festival (Megosztjuk fesztivál)-on , a civil módszerekről kerestem irodalmat.  Volt néhány arról, hogy hogyan lehet tájékoztatni a szavazókat vagy korszerűsíteni a mostani modellt. Ilyen volt a Voxe című könyv, ami zseniális módszert ad a jelöltek kampányígéreteinek gyors összehasonlítására. A másik volt a Primaire, mely a francia elnökválasztás jelöltjeinek kiválasztását bírálja (jelenleg 350.000 párttag, a népesség 0,5 %-a választja ki a jelölteket).

Voltak emellett platformok, ahol a politikai eljárásokról beszéltek. Ez különösen helyi kormányzati vonatkozásban volt érdekes. A Liquid Democracy (Folyékony demokrácia) témában a döntéshozás demokratikus módszereiről volt szó. A berlini meinBerlin nevű participatív módszert ismertették. Marisse Bonzon az Ourcities hálózat képviseletében beszélt a brazil városok lakosainak bevonásáról számítógépes eszközökkel, és a jogszabályi környezet módosításáról.

Mit jelent mindez a városaink szempontjából? Először is igazolja a városok szerepét a demokrácia megújításában. Ez a kormányzási szint van legközelebb az emberekhez, ezért jobban eléri őket, erősíti bizalmukat és mozgósítani is képes. Képes innovációra, kísérletezésre, kockázatvállalásra. A városokban az előremutató vezetők kapcsolatot teremtenek a polgárokkal, digitális eszközöket is használnak, mert ezek alkalmasak és ösztönöznek a kétoldalú kommunikációra, dialógusra.

Ebben az új és Európa szerte eltérő módon érvényesülő felállásban nem minden vezető érzi jól magát. Az olyan programok, mint az URBACT, segíthetik a politikusokat, hogy választóikhoz megfelelő módon közeledjenek. De nemcsak a választók és a politikusok viszonyáról van szó, hanem arról is, hogy a régi döntéshozási eszközöket kellene felváltani vagy kiegészíteni a digitális korhoz illeszkedő módszerekkel. Ez nem mindig könnyű. Hallottam, hogy még az olyan élenjáró városban is, mint Berlin, a bürokrácia kerekei lassabban fordulnak, amint ahogyan a gyors válaszra várók szeretnék.

Szintén nehéz új viszonyt alakítani ki a „technikusok” és a „tisztviselők” között. Az előbbiek folyamatos együttműködési modellt szeretnének, az utóbbiak jobban szeretik a hagyományos szerződéses kapcsolatot, ami biztosítja irányítási szerepüket. Ugyanez a tapasztalat az olasz helyhatóságoknál is.

Hogyan segíthetnénk a városokat az új módszerek hatékonyabb alkalmazásában? Először is fontos, hogy a városháza ismerje meg a digitális eszközöket és azok előnyeit. Az URBACT hálózatok, mint például az Genova által vezetett Interactive Cities jó példákkal, módszerekkel, bizalomerősítéssel tudnak segíteni. A másik beavatkozási terület a közbeszerzés, melynek tárgyában az URBACT már tapasztalattal rendelkezik, és van egy úgy hálózat is, ezt Preston vezeti. A közbeszerzés specifikus és esetenként jogilag bonyolult témakör, ahol jó lehetőség van a városok egymás közötti vélemény- és tapasztalatcseréjére.

Visszatérve a South Park visszataszító epizódjára: sokan félünk attól, hogy nem jó felé tart demokratikus rendszerünk, ha nem lesz radikális változás. Itt az idő, hogy városaink szembenézzenek a kihívással. A digitális eszközök és az olyan készségfejlesztési mechanizmusok, mint az URBACT, segíthetnek az indulásban.

Eddy Adams, 2016. május 27.